Józsa László, a gacsályi ezermester és a saját készítésű gépek világa

Abban a faluban jártunk, amelyikben gyerekkorom egy meghatározó részét töltöttem.

Azért autóztunk valamivel több mint 330 kilométert Budapestről keletre, hogy olvasóinknak egy valódi csodabogarat, műszaki lángelmét mutassunk be, akiről azt hinné az ember, hogy csak írói fantázia szülhette.

A Gubanc becenevet már gyerekkoromban is ismertem.

Viselőjéről akkoriban csak annyit tudtam, hogy azért annyira fura az a kistraktor, amivel naphosszat fel-alá furikázik, mert saját kezűleg építette, ócskavasból, és emiatt volt sokkal gyorsabb az összes gyári modellnél.

Arról azonban, hogy Gubanc, vagyis Józsa László a világon minden mechanikus szerkezetet meg tud javítani a biciklitől a kombájnig, és arról, hogy ócskavasból nemcsak traktort, de automata árokásót (ahogy ő hívja, láncos vájót), vagy kútfúrógépet is tud építeni, nemrég hallottam.

Gacsály, a műhely és a „roncstelep”

Budapestről - a kilencvenes évekkel ellentétben - ma már sokkal kényelmesebb autóval utazni az ország keleti sarkába.

Viszont nem kell már kétsávos halálutakon szlalomozgatni, Vásárosnaményig nyúlik az M3.

Mire mindennek a végére érek, ráfordulunk a gacsályi focipálya felé vezető utcára, amelyiken Józsa Lászlóék telke áll.

Azt mondják, a házat nem lehet eltéveszteni, mert az udvara olyan, mintha egy roncstelep lenne.

Tényleg.

Később azonban kiderül, hogy ami más számára egy irdatlan fémkáosznak tűnik, az Laci bácsi szemének rendszer, amelyikben az utolsó csavar is a helyén van.

Ahogy belépünk a házba, rögtön egy régi monitor tűnik fel a konyha sarkában.

Az osztott képernyő négy téglalapja különböző szögekből mutatja az udvart és a kertet.

A porta be van kamerázva, hiszen tele van kincsekkel annak, aki tudja, mire és hogyan nézzen.

Régi alkatrészekből különleges kincsek

„A múltkor jön egy fiatalember, ilyen műgyűjtőféle, a régi motorok a hobbija.

Az a terve, hogy épít egy régi Zsiguli rendőrautót, de abban mindennek korhűnek kell lennie.

Egy gyújtómágnest keresett, azt mondja, úgy hallotta, ha itt nem találja meg, akkor nincs sehol a világon.

Mondtam, hogy nekem természetesen van, még rajta van a gyári fogaskerék.

Nagyon elcsodálkozott, mert évek óta hiába kereste.

Azt mondja, benzincsap is kellene, mondom, tessék, az is van.

Ezután már tényleg csak viccből kérdezett rá a kéklámpa motorjára, amire mondtam, hogy azzal van egy kis baj, mert van ugyan, de nem rendőrautóé volt, hanem tűzoltóé.

Hogyan lett Józsa Lászlóból Gubanc?

A történet nem itt kezdődik, hanem valamikor a hatvanas évek elején, amikor Józsa László az általános iskola elvégzése után úgy döntött, hogy a formális oktatásból neki elég is volt annyi, mert a gépeken kívül semmi más nem érdekelte.

Maga sem tudja, honnan a vonzódás: édesapja asztalos volt, őt azonban már gyermekkorában megragadta az elektronika.

Amikor megérkeztek a helyi téeszbe az első Hoffer traktorok, folyton a műhely körül lábatlankodott, és nem nyugodott, amíg rá nem jött, hogyan működnek.

Ha kidobtak valamilyen alkatrészt, azonnal hazavitte és szétszedte.

„Egy Csepel teherautó üzemanyagszint-jelzőjéből építettem egy egyszerű voltmérőt, apámmal csináltunk neki egy kis fadobozt, abban volt.

A téesz mellett laktunk, amikor hallottam, hogy gond van egy traktorral, átmentem és szépen kimértem.

Láttam, hogy itt még van áram, itt is van, itt már nincs, itt van a probléma.

Megmondtam, hol a gond, aztán csodálkoztak, amikor igazam lett.

Amikor ez kétszer-háromszor megtörtént, már mindig nekem szóltak, ha nem tudtak valamit megjavítani.

Persze a Hofferek még elég kezdetlegesek voltak, de később, amikor bejöttek a K25-ösök, amikben akkumulátor, önindító, meg világítás is volt, azokkal is boldogultam.

Megtanultam, hogy működik a porlasztó, a karburátor.

Akkor neveztek el Gubancnak.

Gyerekkori gépek és egy motoros szán

Józsa László gyerekkora azonban nemcsak munkával telt, jutott idő játékra is.

Még általános iskolások voltak a testvérével, amikor szereztek két kétütemű benzines motort.

Működésre bírták őket, egy leselejtezett cséplőgép fa alkatrészeiből légcsavarokat szerkesztettek rájuk, majd felszerelték őket egy nagy szánkó hátuljára.

Még azt is kitalálták, hogyan irányítsák az életveszélyes szerkezetet.

Mindkét motorhoz külön gázkar tartozott, így ha egyik sebességét csökkentették, közben pedig a másikét növelték, a szán kanyarodott.

Amikor a havas focipályán beindították a motorokat, olyan hangot adtak, mint egy repülőgép.

A hiánygazdaság mint műszaki iskola

Az ezermester tudását és felkészültségét a szocialista hiánygazdaság edzette.

Ha elromlott valami, nemhogy pótalkatrész nem volt a környéken, de még szerszámok sem.

Egyszer például két kisebb 24 voltos trafót, amiket összeépítettek, hogy tudjanak hegeszteni.

„Ma már van mindenem, ipari fúró-, prés-, és marógép, négy eszterga, plazmavágó, Co2 hegesztő, de fiatalon erről csak álmodoztam.

Annak idején apám szalagfűrészét még kézzel hajtottuk a testvéremmel.

Amikor már bütykölgettem, rájöttem, hogy a dinamó villanymotorként is működtethető.

Kaptam a téeszből rossz, sérült akkumulátorokat, azokat megjavítottam, csináltam hozzájuk trafóból töltőt.

Az akkumulátorokat rákötöttem a traktordinamóra, azt hozzáigazítottam a szalagfűrészéhez, mindjárt nem kellett többet kézzel hajtani.

A katonaság alatt is a gépek javítása volt a feladata

A továbbképzést a Magyar Néphadsereg biztosította Józsa László számára.

Két évig szolgált Lentiben, de nem volt rossz sora, miután fény derült a képességeire.

Rangja nem volt, de olyan pecsétes papírral jöhetett-mehetett kedvére, amilyen egyébként csak a tiszteknek járt.

Egy év alatt százötven nap jutalomszabadságot szedett össze a rossz járművek javításával.

Ha társai haza akartak utazni, őt kérték meg, hogy szóljon a tisztnek az érdekükben.

Munkahelyek és éjszakába nyúló szerelés

Dolgozott a gacsályi téeszben, később a tejiparban, volt teherautó-sofőr is.

A saját műhelyében csak szabadidejében bütykölgethetett, de legalább ugyanannyi időt eltöltött ott is, mint a munkahelyein.

Számtalanszor fordult elő, hogy hajnal kettőig, háromig szerelt, aztán pár óra alvás után indult műszakba.

„Volt egy munkatársam, aki Fehérgyarmatról járt ki ide dolgozni.

Egy reggel nekikezdtünk valaminek, aztán jött valaki, valami sürgős munkával, akkor hamar abba fogtunk bele.

Utána jött még egy ember, meg még egy, és már a negyedik munkának álltunk neki, pedig még dél sem volt.

Azt kérdi, jaj, hát ez itt mindig így megy?!

Mondom, még ígyebbül.

Miért tud szinte bármilyen gépet megjavítani?

Józsa László mindent tud a gépekről.

Amikor arról faggatom, volt-e olyan esete, ami különös fejtörést okozott neki, azt mondja, nem emlékszik ilyesmire.

Ha az ember rájön egy szerkezet működési elvére, bármit meg tud javítani.

„A múltkor egy férfi a Dunántúlról jött.

Egy különleges, amerikai gyártmányú, régi kis traktorja volt, abban romlott el egy alkatrész.

Azt mondta, elindult otthonról, hogy megjavíttassa, de sehol sem tudtak segíteni neki.

Egyre keletebbre jutott, már volt Debrecenben, Nyíregyházán, Mátészalkán, de mindenütt azt mondták neki, az lesz a legjobb, ha az egész gépet kilöki a szemétre.

Végül Szalkán mondta neki valaki, hogy ha már addig elment, áldozzon még rá ötven kilométert, és keressen meg engem.

Nézegettem a gépet, én is akkor láttam olyat először.

Mondtam neki, hogy természetesen meg tudom javítani, van olyan alkatrészem, ami ugyanazt a célt szolgálja, csak más motorba való, de hozzá tudom passzítani az övéhez, ha megfelel, egy-két órán belül kész lesz.

Saját építésű láncos vájó és árokásók

Józsa László nemcsak szerel, saját gépeket is épít.

A cikk elején említett láncos vájó, vagyis árokásó úgy működött, mint egy nagy láncfűrész.

Csak láncot vett hozzá, gyárit, minden mást, késeket, fogaskerekeket, kardántengelyt, hidraulikus emelőt ő maga csinált hozzá.

Kétféle volt, az egyik 27-30 centi széles, 2 méter mély árkot ásott, a kisebb 17 centi széleset, egy méter mélyet.

„Amikor megszűnt a téesz, és átvette a Gabonaforgalmi Vállalat a gacsályi gabonaszárítót, újra kellett húzni benne a gáz- és a vízvezetéket, meg az összes kábelt.

Majdnem két kilométer árkot kellett kiásni, száz forintot kértem méterenként.

Laci fiam még kicsike volt, ő jött velem, reggel nekikezdtünk a géppel, délre készen is voltunk.

Hazajöttünk, mire megettük az ebédet, jött a garbolci polgármester.

Korábban is megkeresett már, mert csöveket fektettek a faluban, de sokallta, amit kérek, azt mondta, inkább kiásatja kézzel.

De csak meggondolta magát, mert azt mondja, az emberek már annyit megettek, meg megittak, hogy az fogalom, a munka mégsem halad, reggel meg már jönnének letenni a csöveket.

Józsa László több ilyen láncos ásógépet is összerakott, egyet még a Dunántúlra is vittek belőle, vasútépítéshez.

A saját készítésű kútfúrógép

Később épített kútfúrót is, komolyabbat, mint a gyári gépek.

Míg az utóbbiak maximum másfél colos vastagságot tudnak, az övé kétcolos volt, az egyenként hatméteres fúrószárakkal pedig le tudott menni akár ötven-hatvan méteres mélységig.

Egy vállalkozó meg is kereste Laci bácsit, hogy társuljanak, és együtt keressenek vagyonokat kútfúrással.

Erre mondta ő, hogy nem ér rá ilyesmire, mert akkor mi lesz a sok emberrel, aki a segítségét kéri.

Ugyanezt a választ kapta az az üzemvezető is, aki a romániai gyárába vitte volna.

A roncstelep mint alkatrészraktár

Ő azonban nem vágyott úri életre, noha az elmúlt közel ötven évben soha nem volt olyan, hogy ne dolgozott volna valamin.

Soha nem jutott két-három napja arra, hogy kicsit kitakarítsa a műhelyt, meg rendet rakjon.

Józsa László kamaszkora óta járja a MÉH-, és roncstelepeket, onnan olcsón, kilóra szed össze mindent, amiről úgy gondolja, valamikor még szüksége lehet rá.

Elég egy kupac aljáról kikandikáló csücsköt megpillantania, hogy tudja, kincsre bukkant.

Amikor összeszed mindent, ami kell, ránézésre megmondja, mennyit fog mutatni a mérleg.

Laci bácsi két dolgot állít ezzel a gyűjtőszenvedéllyel kapcsolatban.

• Egyrészt, hogy az avatatlan szem számára kacatoknak tűnő holmik halmazában semmi sem felesleges.
• Minden működőképes és használható, ami valóban szemét, azt kidobja.
• Másrészt pedig azt, hogy mindenről pontosan tudja, hogy hol van.

Utóbbiról magam is meggyőződhetek, amikor az udvaron egy gazzal benőtt gépről magyaráz, majd észreveszi, hogy valahonnan hiányzik egy csavar.

Fogja magát, elindul a kert végében álló, rozsdás Robur felé, felkapaszkodik a raktérbe, ott benyúl a számtalan különböző alkatrészekkel teli műanyag vödör egyikébe, és kihúz onnan egy csavart, hogy na, az kell abba a gépbe.

Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy az a vödör egyforma csavarokkal volt tele.

Ki viszi tovább a tudást?

„A fiaim sem mindig ismerik ki magukat, pedig itt nőttek fel körülöttem.

Hárman vannak, a legidősebb Fehérgyarmaton él, ő jön el a leggyakrabban segíteni, de a kisebbek már csak ritkán, ők messzebb költöztek.

A gyerekeknek már jobban tetszik az a fajta élet, amikor letudják a nyolc óra munkát, aztán szabad emberek.

„Az emberek szokták is mondani, hogy Laci, mi lesz itt, ha te egyszer megállsz, mert nem lesz más, aki helyetted csinálja.

Kevesen szeretik ezt a munkát, bele kell bújni az olajba, belefeküdni a sárba, mindenhonnan csepeg, csorog a kosz, másképpen nem lehet csinálni.

De én így éltem le az életemet, amennyi tudásom, meg lehetőségem van, azzal szeretek másokon segíteni.

tags: #jozs #alaszlo #mosogatogep