A presszókávé fogyasztása, az 1960-as években terjedt el széles körben Magyarországon. A legnépszerűbb az ún. dupla adag feketekávé lett. Itták otthon, üzemekben, irodákban, reggel, délben, kora délután.
Az instant kávék megjelenéséig a kotyogós kávéfőző lehetett az otthoni kávézás egyetlen módja. A reggeli rituálé része volt, ahogy a víz lassan felforrt, a kávé pedig gőzölögve szivárgott a kotyogós felső részébe, miközben a háziasszony a konyhapult mellett várta az illatos végeredményt.
A kotyogós kávéfőző azonban nemcsak a ráérős reggelek, a családi konyhák és a munkahelyi feketézés jelképe lett, hanem veszélyes háztartási eszközként is emlékezetes maradt. A magyar gyártmányú kávéfőzők fillérekért képesek voltak komoly pusztítás véghezvitelére.
A kávézás elterjedése Magyarországon
A Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet 1952-ben alakult meg 17 fővel.
„Ha valaha lovasnemzet voltunk, ma kávéivó nemzetnek nevezhetjük magunkat. - számolt be a Szabad Föld 1971-ben a kávéivási szokásokról.
A Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet termékei 1975-ben Angliától Egyiptomig eljutottak a világ minden tájára. 1600 dolgozót foglalkoztattak.
Az Elzett Fémlemezipari művektől vették át a két és négyszemélyes kávéfőzők gyártását és 1974-től hollóházi porcelántetejű változatban gyártották, Seherezádé márkanévvel.
Naponta 600 készült, de még ez sem volt elegendő, nagyobb volt a kereslet.
Az 1980-as évek elején a magyarok sokkal több pénzt költöttek kávézásra, mint testápolásra és kozmetikumokra.
Ekkoriban minden egyes lakosra évente két és fél kiló kávé fogyasztása jutott.
Hogyan működött a kotyogós kávéfőző?
„Semmi sem erősebb a szerelemnél, csak a kotyogós kávé, mert az bivalyerős” tartja az internetes mondás, és bizony nincs is ebben semmi tévedés.
Bár külföldön már létezett az elv, nálunk 1963-ban hatalmas újdonságnak számított a Fémlemezipari Művek tűzoltókészülék gyáregységének fejlesztése.
Annál is inkább, mert a készülék nem egyszerűen lefőzte a kávét, hanem hanggal is jelezte, amikor elkészült.
Annak idején elsősorban úgy reklámozták a készüléket, hogy egyedüliként hanggal is jelzi, ha elkészült a kávé, pedig a kotyogó többet is tudott.
Valójában a kottyanó hangot hallató szelep felel a kávéfőző szakaszos működéséért azzal, hogy egy bizonyos nyomás felett elengedi a gőzt.
Ez az állandó nyomásváltozás pedig a kávéörlemény legtökéletesebb kilúgozódását okozza, vagyis valóban bivalyerős a végeredmény.
A kávét a bolt bejáratánál lévő közös masinával vagy otthoni darálóval őrölték, majd megtöltötték a kotyogós tartályát, és akár 10 percet is vártak, mire lefőtt a kávé.
A kávézásnak többféle típusát különböztette meg a Magyar Ifjúság újságírója: az a kávé, amit a nagyapja főzött reggel neki és mindig szertartásosan levette egy pillanatra a tűzhelyről, mikor kotyogni kezdett, feledhetetlen.
Szemben a reggeli magányosan elfogyasztott kávéval, aminek a szaga is kesernyés, csak a kéz és a gyomor kívánja.
A három híres magyar kávéfőző
Ha a beépített fűtőszállal készült, elektromos főzőket nem számoljuk - ezek kevésbé voltak hajlamosak az önpusztításra - akkor is rengeteg típus készült az 1950-80-as években hazánkban, igaz ezek jórésze csupán méretben különbözött egymástól.
Igazán nagy népszerűségre három modell tett szert, bár akik 1975 után ismerkedtek a feketézés szertartásával, annak talán a Karaván név már nem mond sokat.
| Kávéfőző | Fontosabb jellemző |
|---|---|
| Karaván | A legveszélyesebb kávéfőző maradt. |
| Autopress | 1954-ben kezdte meg gyártását az „Autófém” Autófelszerelés és Tömegcikk Kisipari Szövetkezet. |
| Kotyogó | 1963-ban hatalmas újdonságnak számított a Fémlemezipari Művek tűzoltókészülék gyáregységének fejlesztése. |
Karaván
Bár a Karaván valóban egy kicsit öblösebb kotyogóra hasonlított, működése elve teljesen hagyományos volt.
Az, hogy ez a főző ennyire veszélyesnek bizonyult, valószínűleg a csapnivaló anyagminőség következménye volt (ahogyan a másik két típusnál is), hiszen a gyártás megindulása előtti minőségellenőrzés már komoly problémákat mutatott.
A készülék alsó része, ahová a vizet és a kávét kellett helyezni, a képződő gőz hatására ugyanis valósággal felfújódott, így a melegítéses próbát félbe kellett szakítani.
Bár a gyáriak módosítottak a kialakításon, a Karaván továbbra is a legveszélyesebb kávéfőző maradt.
1965-ben például 17(!) esetben történt szemet maradandóan károsító kávéfőző baleset, melyből 7-et a Karaván tudhatott magáénak, 4-4 alkalommal egy Autopress vagy egy Kotyogó okozta a problémát, míg két esetben nem lehetett kideríteni a típust utólag.
Ráadásul a Karaván drága is volt, a maga 97 forintos árával.
Érdekes adalék, hogy a főzőt árusító Keravill évekig nem jutott biztonsági szelephez, mivel a KTSZ nem szállított nekik.
Az indoklás pedig csupán annyi volt, hogy a beszerelés utáni kipróbálás életveszélyes!
Autopress
Az előzőekben már szóba került a „Három nagy” közül a legrégebbi típus, az Autopress.
Ennek gyártását már 1954-ben megkezdte a „Autófém” Autófelszerelés és Tömegcikk Kisipari Szövetkezet.
Ez a főző sokkal kevésbé volt silány minőségű, mint az előző, de probléma így is bőven akadt vele, és emiatt talán a legtöbbet átkozott típussá vált.
Bár a működést kevésbé befolyásolta, de szinte minden darabon előbb vagy utóbb eltörött a fedelet rögzítő csavar bakelit tekerője.
Ez volt az az alkatrész, melyből a szövetkezet képtelen volt eleget gyártani, így szinte beszerezhetetlen volt.
A hibáját - és a robbanásokat is - a túl finomra őrölt, iszaposodó kávé okozta.
Bár a gyártó felhívta a figyelmet, hogy homok finomságú anyaggal tilos a készüléket megtölteni, ez az akkori otthoni- és bolti darálók, na meg a kávék váltakozó minősége mellett leginkább a szerencsén múlott.
Ennek ellenére az Autopress igazi sikernek bizonyult, és számtalan formában - más neveken - gyártották, sőt gyártják ma is.
Kotyogó
Az újszerű típus annyira ismeretlen volt 1963-ban, hogy az egyik újságíró például le is forrázta vele a kezét, mert nem húzta le a gáztűzhelyről kiöntés előtt a készüléket.
Ebből az esetből persze nagy botrány kerekedett, és a gyártó vállalat vezérigazgatója személyesen vonta felelőségre az árusító vegyesbolt személyzetét.
Ők ugyanis elkeverték a használati útmutatót, mely felhívta a figyelmet a készülék kiöntés előtti néhány másodperces hűtésére.
A Kotyogó robbanásaiért szintén a túl finom kávé felelt, de ennek ellenére ez is egy igazi sikertörténet.
A robbanó kávéfőzők emlékezete
Havonta egy-egy maradandó szemsérülés és leforrázott kezek.
Szinte érthetetlen, hogy a hidegháború idején a két szemben álló fél hihetetlen mennyiségű pénzt ölt a legújabb fegyverek kifejlesztésébe, holott a magyar gyártmányú kávéfőzők fillérekért képesek voltak komoly pusztítás véghezvitelére.
Na, de komolyra fordítva a szót: aki élt az előző rendszerben, annak szinte biztosan van legalább egy sztorija a felrobbanó kávéfőzőkről.
A kávéfőzők veszélyességét több tényező fokozta: a gyártási minőség egyenetlensége, a biztonsági szelepek hiánya, a túl finomra őrölt kávé, valamint a nem mindig elérhető vagy elkevert használati útmutató.
A túl finom kávé különösen az Autopress és a Kotyogó esetében okozott problémát.
A finom, iszaposodó őrlemény akadályozhatta a működést, miközben a nyomás tovább növekedett a készülékben.
Hogyan használták a kotyogóst?
A kávé elkészítése a háztartásokban lassú, ismétlődő és szertartásos folyamat volt.
A kávét a bolt bejáratánál lévő közös masinával vagy otthoni darálóval őrölték, majd megtöltötték a kotyogós tartályát, és akár 10 percet is vártak, mire lefőtt a kávé.
„Tíz éve, mikor először hoztad ezt a kávéfőzőt, bizony idegenkedtem tőle … Most meg, látod, én is ezzel ébredem. Mennyit tud változni az ember… Persze, az orvos is azt mondta, jót tesz a vérnyomásomnak … Reggelenként megtöltöm a négyszemélyes kotyogót, a fele kávét rögtön megiszom, a másik felét betöltőm a termoszba, aztán gyerünk ki a mezőre … Kezdetben nevettek rajtam az asszonyok, hogy micsoda úri szokásokat vettem fel, meg hogy fölvágok, de aztán szép lassacskán ők is rászoktak a kávézásra … Most már ott tartunk, hogy alig tudjuk kivárni a tíz órát, hol az egyik, hol a másik asszony kérdezgeti: Rózsika néni, nem kávézunk még?
A munkahelyeken sem csupán egyéni szokás volt a feketézés.
„Mi munkások addig-addig berzenkedtünk az irodaiak állandó feketézése ellen, míg megszüntették - nem a kávézást, hanem az indokolatlan megkülönböztetést, s ma már a szerszámüzemben is két helyen főznek feketét.
Eddig rendben is lenne.
De sokan azzal kezdik a napot, hogy elmennek a raktárba kávét inni, türelmesen kivárva, amíg sorra kerülnek.
Gyakran 15-20-an is összegyűlnek, ám egyszerre nem fő le ennyi adag, és pohár is csak nyolc van.
A bádogos sem dolgozhat kávé nélkül - 1967.
Kávé, cigaretta és egészség
A kávézás nagy lendületének az 1980-as évek elejétől az infarktusellenes propaganda próbált gátat szabni: „Hozzon egy csésze infarktusrizikó faktort, habbal és cukorral”- írta 1981-ben a Népszabadság.
Azért az nem történt meg, hogy a kávéscsészén olyan felirat szerepeljen, mint a cigarettás dobozokon, hogy káros az egészségre.
Ekkoriban még nem tartották valódi szenvedélynek, függőségnek a kávézást, azzal érvelve, ha egy kávéfogyasztó külföldre utazik és egy-két hétig nem jut hozzá megszokott italához, nem produkál brutális elvonási tüneteket.
A kávét cigarettával kombinálva azonban már akkor is erős függőségnek tartották.
A reggeli kávé-cigi kombó, mint napkezdő szertartás az 1980-as évek elejére általánossá vált.
A kotyogós helye a régi konyhában
Kukta, kotyogós kávéfőző, remoska, szódásszifon vagy habszifon - a 70-es, 80-as évek konyhái elképzelhetetlenek lettek volna nélkülük, ma viszont már szinte múzeumi darabok.
Felnőtt egy generáció, amelynek tagjai nem tudják, hogy az alumíniumkuktában a hús főtt, a kotyogósban pedig a friss kávé.
A technika lassan, de biztosan formálta a konyhákat.
Ami a kukta idejében még nem is létezett, a mai háztartásokban alapfelszerelés.
A mikró, az airfryer, az indukciós főzőlap vagy a kapszulás kávéfőző elengedhetetlen része lett a konyhának.
A kotyogós a mai eszközökhöz képest egyszerű készülék volt, de használata különleges ritmust adott a napnak.
Nem csupán egy ital elkészítését jelentette, hanem őrlést, várakozást, figyelmet és közös fogyasztást is.
A remoska, az airfryer elődje
A csehszlovák nyaralásokról hazahozott elektromos sütőedény kincsnek számított, a villany-, a gáz- és grillsütő alternatívájaként vált népszerűvé.
Lényege, hogy a zárófedél visszasugározta a hőt, így a forró levegő egyenletesen oszlott el a sütőtérben.
A remoska az airfryer őse, egy olyan eszköz, amit mindenki szeretett használni.
A sorozatgyártás 1957-től indult a csehszlovák Karma-gyárban, és a 60-as évektől már Magyarországon is ismerték.
A remoskában sült rakott krumpli és a szódásszifonban készült buborékos víz otthoni örömét sem ismerhetik.
A szódásszifon és a habszifon
A szódásszifon minden háztartásban alapfelszerelésnek számított, amikor még nem jött divatba kartonszám hazacipelni a palackos ásványvizet.
A 60-as években gyakran hiánycikknek számított, később viszont szinte minden konyhapulton vagy hűtőben meg lehetett találni.
Bár létezett kéliteres verzió is, a legelterjedtebb az egyliteres űrtartalmú lett, mert az könnyebben befért a hűtőbe.
Viszont gyorsabban ki is ürült, és az illendőség úgy kívánta, hogy aki kinyomta belőle az utolsó kortyokat, az töltse újra a szódásszifont és csavarja bele az új patront.
A habszifon poharas tejszínből készített habot süteményekre, gesztenyepürére vagy akár a kávéra, a Kádár-korszak otthoni kapucsínójaként (cappuccinójaként).
A tejszínt beletöltve, a habpatront belecsavarva rövid ideig tartó sziszegését követően el is készült a hab.
A szamovár mint dísztárgy
Magyarországon inkább dísztárgyként vált ismertté a szamovár, gyakran a szekrény tetején vagy a vitrinben pihent.
Persze volt, aki ténylegesen használta teafőzéshez, de a hétköznapi életben ritkábban került elő.
Inkább az elegancia, a hagyományos hangulat és a látvány miatt lett népszerű: a vendégek szívesen csodálták a csillogó fémszerkezetet, miközben a háziasszony felszolgálta a teát.
A szamovár a magyar háztartások többségében a 70-es és 80-as években bukkant fel, főleg vidéki vagy polgári otthonokban.
Házi megoldások és hiánycikkek
Az előző rendszer kapcsán gyakran hangzik el a hiánygazdaság kifejezés, és ez nem csupán egy szakzsargonból átvett szófutam, hanem akkoriban a mindennapok meghatározó tapasztalata volt.
Különösen akkor igaz ez a kifejezés, ha nem csak a különböző áruféleségek, hanem azok esetleges alkatrészeivel kapcsolatban is használjuk.
Aki élt az előző rendszerben, az biztosan emlékszik a végtelen alkatrészkeresgélésre, a naphosszat tartó boltkörutakra és a folyamatos, semmitmondó ígérgetésekre a közeledő, de soha meg nem érkező szállítmányokról.
Ebben a légkörben pedig komoly virágzásnak indult az otthoni kendácsolás műfaja, melyet virágnyelven Kádár-kori DIY (Do It Yourself vagy magyarul csináld magad) névvel is illethetünk.
Szintén a kreatív megoldások fajtájába sorolható az igen elterjedt Autopress-tunning megoldás, a házikészítésű szárnyas anya.
A magyar ipar magas gyártási minősége folytán azonban ez a tekerő hamarabb tört el, mint hogy az első lefőzött kávé kihűlt volna.
Ekkor az önjelölt kávéfőző tunerek egy mezei anyacsavarral helyettesítették a beszerezhetetlen alkatrészt.
A korszak más barkácsmegoldásai
Ezt a szerkezetet egy Koppány Zsolt nevű lakatosmester találta fel 1984-ben és egy igencsak kínzó problémára, a Lada gépkocsik egyetlen öngyújtóval történő kinyitására adott megoldást.
Ha már az autóknál tartottunk, akkor szóljunk a csodás kipufogó-sípról, melyet már valóban többnyire otthon készítettek el.
Tüzes élményt nyújtott egy, a lakótelepeken elterjedt házi kendács, a fűthető fregoli.
A felhúzható ruhaszárító fölé szerelt szobai hősugárzó ugyan orvosolta a panelfürdőszobák szellőzéshiánya miatti lassú ruhaszáradást, ám folyamatosan ellátta munkával a tűzoltókat is.
Mit tesz egy gyakorlott alkoholista, ha a boltban drágán és rossz minőségben lehet csak italt kapni, miközben ő ügyesen mozog a konyhában, és sikerült a gyógyszertárból tisztaszeszt szereznie?
Belép az anonim tojáslikőrfőzők klubjába.
A nyolcvanas években ez volt az ország talán legnagyobb képzeletbeli klubja, annyira sokan főzték otthon ezt a likőrt.
Láthatjuk, hogy az emberi kreativitás határtalan, így igen nehéz volt győztest hirdetni.
Az első helyezett azonban mindent megtestesít, ami jellemzi a Kádár-kori DIY szellemét.
A zuhanysapka-gumibugyit ugyanis a pelenkázó nadrág (leánykori nevén gumibugyi) csapnivaló minősége és folyamatos hiánya hívta életre, ráadásul a helyettesítő termék kiválasztása igen ésszerű és rendkívül kreatív.
Aki nem látott ilyet, az is könnyen rájöhet az elkészítésre: csak két lyukat kellett vágni a kisded lábainak, és valahogy meg kellett kötözni a derekán a sapkát.
Ha esetleg valaki eleve gumis zuhanysapkát használt, annak nyert ügye volt.
A porcelántetős kávéfőző nosztalgiája
Nekünk porcelántetejű van, lassan húsz éves, működik és olyan zamatú kávét főz, mely semmi mással össze nem hasonlítható.
Illata a boldogság illata, a 90-es évek ráérős reggeleit idézi fel, mikor még volt mindenre elég idő.
Ráértünk.
A kotyogós kávéfőzők története így egyszerre szól a technikai változásról, a háztartási eszközök mindennapi szerepéről, a hiánygazdaság kreatív megoldásairól és a kávézás közösségi szokásairól.